A Villa Mater Redemptoris Zarándokház Róma nyugati részében található, az A metróvonal Battistini végállomásánál. A metrón túl a Vatikán és belváros a 46-os, 916-os autóbuszokkal is könnyen megközelíthő, melyeknek a végállomása a piazza Venezián található.
Az épületet 2019-ben vásárolta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, majd a Magyar Állam jelentős anyagi segítségével teljeskörűen fel is újították. A zarándokház működtetésével a római Szent István Alapítványt bízta meg az új tulajdonos, de a ház üzemeltetésében aktív részt vállalnak az épülteben tartózkodó megváltós nővérek is, akik a kápolna, recepció és konyha zavartalan működését garantálják.
A megújult szálláshelyet modern, akadálymentes szobákkal, tágas terekkel látták el. Az elegánsan kialakított recepció mellett a modern vonalvezetésű kápolna kapott helyet, melynek a klasszikus templombelsőkre utaló, félkörös oltártere bensőséges, imára hívó hangulatot áraszt.
A házban található 32 vendégszoba nagy része az első és második emeleten található, egy és kétágyas beosztással, saját fűrdőszobával és szabályozható klimaberendezéssel. Az épület legfelső szintjén négyfős, családok fogadására is alkalmas, kétszobás lakrészeket is kialakítottak. A kibővített ebédlő a szuterénban kapott helyet, ahol egyszerre 50 fő tud helyet foglalni. A felső szintek és az étterem közötti mozgást egy lift is segíti. A ház befogadóképessége a vizesblokkok felszámolásával és a szobák új beosztásával 50 főre emelkedett.
|
ADATLAP |
|
|
Név: |
Villa Mater Redemptoris |
|
Ország: |
Olaszország |
|
Régió: |
Róma |
|
Cím: |
Via Francesco Tamagno 38 00168-Roma, Italia |
|
Telefon: |
+39 06 8678 5257 |
|
E-mail: |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
|
Weboldal: |
|
|
Extra: |
beszélt nyelvek: angol, magyar, olasz |